Oldalak

2011. május 7., szombat

Az írás szabadsága


A szakma csúcsa számomra a publicisztika, amikor az ember arról írhat, amiről akar. Amikor nem osztja ki a témát a szerkesztő, és nem kell előre egyeztetett keretek között maradni. Az egyetlen, amihez alkalmazkodni kell a karakterszám. És persze a határidő.

E kettő azért nagy ellensége az újságírónak. Amikor az ember a cikket ír, úgy érzi minden szava rettenetesen fontos, és egyet se lehet kihagyni. A szakértők szava szent, és muszáj, hogy mindenkinek köszönetet mondjon a kedves riportalany a gyógyulásáért, hiszen annyi kedves nővérke vette körül, és igazán szégyen lenne, ha bárkinek is kimaradna a neve.
Hát igen, a túlírás a kezdők legnagyobb hibája. Nem tagadom, a mai napig küzdök vele, hogy rövid legyek és minden szónak, amit leírok jelentősége legyen. Nagyon is jól tudom, hogy milyen könnyen meglódul az ember tolla. Persze, mert amikor az ember cikket ír, rengeteg információt begyűjt, és azok néha tényleg nagyon érdekesek. Rettenetes nehéz szelektálni. Egy kis tény, egy kis érdekesség, egy kis személyes vonal - és máris 15 ezer karakternél tart. Ez barátok közt is legalább 4 újságoldal, hiszen kell a hely a képnek és a szép elrendezésnek is.
Ez első pillantásra nem tűnik soknak. Négy oldal... hmmmm.... de hát a téma megér annyit, nem? - menti ilyenkor az emberi ami menthető, de ha szerencséje van, akkor a szerkesztője bizony erősen meghúzza a szöveget, és marad a standard két oldal.
És igaza lesz. Mert a felmérések bizony azt mutatják, hogy az emberek nem szeretnek hosszú, terjengős újságcikkeket olvasni. Lehet, hogy a Harry Potter ezer oldalon is népszerű volt - de az újságcikk legyen tömör, lényegretörő és képes. Annyi, amennyit egy ültő helyében el tud olvasni az ember.
A határidő... na az a másik mumusom. Persze ebben is egyre jobb vagyok. Amikor az első cikkeimet írtam, az volt a rend, hogy egy nap megbeszéltem az interjút, másnap elmentem, harmadnap megírtam és negyednap elküldtem. És bizony e munkanapok között akár hetek is elteltek, mert úgy éreztem, hogy muszáj alaposan felkészülnöm, mielőtt felemelem a telefont, aludnom rá párat mielőtt személyesen beszélek az illetővel, aztán pedig idő kell hozzá, hogy megtaláljam a megfelelő mondatokat és ihletett állapotot az írásra. Így persze minden az utolsó pillanatban készült el.
A dolgokon az javított egy kicsit, amikor megszülettek a lányok. Akik rendszeresen a leadás előtti nap lettek betegek. És akkor éjszakáztam, hajnaloztam és rettenetes sokat káromkodtam, hogy de béna halogatós is vagyok. És akkor megtanultam, hogy az ember mindent azonnal elkezd csinálni, amint megkapja a feladatot, akkor írja meg, amikor alkalom nyílik rá, mert holnap már bármi közbejöhet. (És három gyerekkel közbe is jön...)
Igen, a gyerekeknek sokat köszönhetek. Megtanították, hogyan kell megszervezni az életemet, beosztani az időmet - mert már nem én rendelkezem vele. A prioritás az övék - de a munkám is fontos számomra. Furcsa, de amióta megvannak, sokkal kevesebb az időm - mégis, sokkal több dolog fér bele. Vége az álmodozásnak, a halogatásnak, a tötymörgésnek. Mióta megszülettek több cikket írtam és több dolgot elértem, mint előttük. Fura, de még a munka is jobban megy, ha itt zajonganak körülöttem. Megtörtént már, hogy annyira összetorlódtak a teendőim, hogy egész napra leadtam őket anyukámnak, és furcsa módon ez a nagy szabadság megbénított. Megrészegített a tudat, hogy szabad vagyok. Újra nagyokat kávéztam, felkészültem lelkileg az írásra és csak bambultam, gondolkodtam naphosszat. Aztán amikor vége lett a napnak döbbentem rá, hogy semmi érdemlegeset nem csináltam, és felesleges volt elküldenem a gyerekeket itthonról.
Ők az én múzsáim. Szó szerint. Ők voltak az elsők, akikről személyes dolgokat is leírtam. Először csak pár mondatot szőttem bele a cikkekbe személyes tapasztalat címén. Aztán egyszer csak vettem a bátorságot és leírtam, hogyan is megy nálunk az altatás, a szoptatás, a zenetanulás. És kiderült, hogy ez másokat is érdekel - nyilván mert ők is altatnak, szoptatnak és fontos számukra, hogy a gyerek zenét tanuljon.
A személyes témák sora pedig egyre tágult, ahogyan az anyaság intenzív ereje is kilátást engedett a pelenkák mögül. És arra jöttem rá, hogy ha az ember jól ír és érdekeset, akkor voltaképp bármiről írhat. És hogy ez a szabadság nagyon jó. Nincs annál nagyobb ajándék egy újságíró számára, mintha azt mondják neki, írj egy publit. 3500 karakter, egy hét múlva. A témát rád bízzuk. Oké? Naná, hogy az!

A linkelt cikk a Nők Lapja Egészségben jelent meg. Ha el akarod olvasni, kattints ide: A feljegyzések túlsó oldala


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More