Oldalak

2011. május 26., csütörtök

Papp Laci volt az első


Nem szeretek sztárokkal interjút készíteni, bár megtörtént már, nem is egyszer, hiszen elvem, hogy soha nem utasítok el semmilyen felkérést, méghozzá jó okkal. Ami kezdetben nehéznek és lehetetlen feladatnak tűnik, gyakran abból születnek a legjobb és legsikeresebb cikkeim.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert rögtön az első bénácska, kezdő kis interjúm után azonnal bekerültem a mélyvízbe. Gondolom senki nem emlékszik már a Griff című hetilapra, amely jó húsz évvel ezelőtt került utcára, vasárnapi lapként. Az eredeti koncepciója az volt, hogy nyugaton karvastagságú hétvégi lapok jelennek meg, amelyekben a család minden tagja megtalálja ami érdekli. Ez a lap is több részből állt - volt benne magazin, üzleti, sport, rejtvény és a még jó pár, amire már nem is emlékszem. Nem is csoda, mert alig pár hónapig élt a lap, ugyanis hamar kiderült, a hazai közönséget kicsit sem érdekli egy ilyen lap. De számomra feledhetetlen a lap, mert tőlük kaptam az első munkám. Nagyon könnyű volt bekerülni - az egyetemi évfolyamunk összes diákja be lett szervezve "hírszerző" pozícióra. Nem viccelek, mindenki, aki felírta a nevét egy papírra, kapott egy menő, fényes névjegykártyát, ezzel a titulussal. Azonnal nagyon menőnek éreztem magam - noha akkor még egyetlen karaktert sem írtam le. De a nagy lehetőség nem sokáig váratott magára. Próbamunkaként elküldtek a Budapesti Vállalkozók szervezetéhez interjút készíteni. A cikk elfogadható lett, megjelent és annyira megtetszett a riportalanynak, hogy amikor vittem belőle egy példányt nekik (nagyon büszke voltam) megkérdezték, nem lenne-e kedvem írni a Szervezet belső terjesztésű lapjának. Felajánlották, hogy indítsak két sorozatot - az egyik legyen egy üzleti, amelyben végigjárom Budapest kerületeit és a helyi vállalkozók speciális gondjairól faggatnám az önkormányzat gazdasági osztályának vezetőjét (ez pontosan olyan unalmas lett, ahogyan hangzik) A másik sorozatban pedig híres vállalkozó sportolókkal kéne találkoznom. Bevallom, nekem a sport ugyanolyan unalmas, mint a gazdaság. De természetesen nem mondhattam nemet egy ekkora lehetőségre. Állandó munka, folyamatos megrendelés, fix pénz. Álomajánlat!
Az önkormányzatos sorozatot fedje csak homály (jobb az mindenkinek), de a sportolók között nagyon izgalmas figurák is voltak. Rögtön az első, akihez kiküldtek maga az élő sportlegenda: Papp Laci. Sokat készültem az interjúra - elolvastam egy csomó cikket, könyvet amit írtak róla, de a valóság persze élesen eltért az olvasottaktól.
Papp Laci ugyanis szóba se nagyon állt velem. Nem azért, mert barátságtalan lett volna, hanem azért, mert amiről én faggattam, arról nem volt lövése sem.
Ha a bunyóról akartam volna vele beszélni, arról örömmel osztotta volna meg a történeteit - de én a vállalkozásáról akartam kérdezni, ugyanis a sporttal szerzett pénzt egy kis butikba fektette be, amit a felesége vezetett. Márpedig számára az üzlet ugyanolyan homályos volt, mint nekem az ökölvívás. Sőt, mint kiderült kifejezetten ki volt tiltva a butikból, mert nulla üzleti érzékkel rendelkezett. És ezt a környéken mindenki tudta, tehát ha véletlenül egyszer-egyszer odatévedt a boltba és pár percre egyedül maradt, azonnal betoppanntak az ingyenélő haverok és jöttek a fals dumával: "Jajj, Laci bácsi, jön a tél, nincs egy kabátom se amit felvehetnék, és olyan hideg van..." és a jószívű öreg medve ilyenkor leakasztotta az első kabátot, ami a boltban volt és odaadta ajándékba. A felesége meg csak lesett mikor visszaért, hogy miért üres a fél bolt - ráadásul a kassza is. Szóval tiszta nyereség volt minden nap, amikor nem ment be.
A felesége egymás után mondta a jobbnál jobb üzleti sztorikat, de Papp Laci, a nagy legenda csak szégyenlősen és hallgatagon mosolygott a talpraesett, élénk asszony mellett. Bizony, ő ilyen - mormogta őszülő bajusza alatt - Semmi üzleti érzéke nincs. Semmit nem ért az egészhez.
A cikk szempontjából patthelyzethez értünk. Engem sem a sport nem érdekelt, és írnom sem kellett róla. Ő meg másról nem tudott mesélni. Azért nem éreztem magam rosszul. Kaptam kávét, sütit, egy dedikált fotót és egy nagyon jó sztorit. Ami olyan jó lett még nélküle is, hogy nemcsak a kis egyesületi lapba került bele, de pár hónappal később címlapsztori lett a Griffben. Az első címlapsztorim. Az első híres emberes interjúm. Az első igazi sikerem és az első igazi tanulság a hírességek világából. Az, hogy nagyon nehéz ez a műfaj. Én ezt köszönhetem Papp Lacinak, aki nálam azóta is az első. Még akkor is, ha igazából nem beszéltem vele.

A cikk a Griff című hetilapban jelent meg 1993 december 16-án.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More