Oldalak

2011. július 8., péntek

Médiadögök és egyéb bestiák


A médiával kapcsolatban van egy komoly legenda - miszerint itt mindenki könyököl, fúr, farag és csak a leggonoszabb boszorkák tudnak érvényesülni. Szerencsére ez nagyon messze van az igazságtól.

Na, nem mintha nem találkoztam volna elviselhetetlen kollégával, képmutatóval vagy szimplán barátságtalannal. Sőt, egy alkalommal még gyakorló elmebeteggel is sikerült egy irodába kerülnöm. Amikor erről a munkahelyről megszabadultam, sírva magyaráztam a férjemnek, hogy soha többé nem írok újságot, hiszen itt meggyőztek róla, hogy semmi tehetségem hozzá és láthatólag túl mimóza vagyok ahhoz, hogy felvegyem a harcot ezekkel a hátulról támadós bestiákkal.
Ha azonban összeszámolom, hogy a közel húsz év alatt hány ilyen igazán kemény helyzetben volt részem, akkor örömmel kell bevallanom, hogy az újságírók között nagyon ritkán találkoztam rosszindulattal. A média ugyanis ebből a szempontból nem jobb vagy rosszabb hely mint egy multi, vagy akár egy általános iskola tanári kara. Emberek dolgoznak benne, sok-sok nő, rengeteg pletyka (ez tartja fenn ezt az iparágat) és jó sok intrika. De minden egyes kavarós dögre tucatnyi nagyon barátságos és tehetséges kolléga jut, akikkel öröm együtt dolgozni. Merthogy profik, okosak és nagyon segítőkészek. És nagyon sokat lehet tőlük tanulni.
És ez számomra nagyon fontos. Amikor kezdő voltam, nagyon szerettem volna egy olyan szerkesztőt, aki elmondja, hogy mi volt rossz a cikkemben, miért változtatott rajta - azért húzta meg, mert hosszú volt, vagy azért, mert ennyi fért ki az adott helyre? Miért változtatta meg a címet? Miért írt hozzá új bevezetést? De szinte soha nem volt idő arra, hogy ezeket megbeszéljék velem. Hogy nem volt reménytelenül rossz, amiket leadtam, csak abból sejtem, hogy kértek újabbakat is. Hosszú ideig végtelenül bosszantott, hogy szinte soha nem az előre egyeztetett anyagaim jelennek meg a lapban és hogy erről engem senki nem értesít előre.
Ma már persze tudom, hogy amit én akartam, arra sehol nincs se idő, se mód, se kedv. A napi munkában nincs idő arra, hogy a szerkesztő betanítsa a kezdő újságírókat. Állandó hajtás van, az idő szorít és a cikkeknek időre kell elkészülniük, jó minőségben és nyomdakész állapotban, hiszen a lap nem jelenhet meg üres oldalakkal. Nem kell ahhoz egy cikknek feltétlenül rossznak lennie, hogy változtassanak rajta. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak máshová kell helyezni a hangsúlyt és ehhez elég egy bekezdést átrakni máshová, vagy kivenni, esetleg beleírni és tökéletes lesz. Néha elég egy új cím is. Utóbbi szinte mindig. Mert lehet isteni, amit én adtam, ha nem fér ki mondjuk vagy üti az illusztrációt, akkor másik kell. És nincs az a szerkesztő, aki ezt egyeztetni fogja a szerzővel. A cikk ugyanis közös munka. A riportalany, a szerző, a szerkesztő, a tördelő, a képszerkesztő és a főszerkesztő mind ad hozzá valamit. És csak amikor mindenki dolgozott rajta, akkor lesz kész.
A jó cikken csak keveset kell dolgozni - de bizony gyakran megesik, hogy annyira nem illik bele a lapba, hogy muszáj visszadobni. Ez bizony mindig rizikós. Nagy kérdés, hogy vajon képes lesz-e rajta javítani a szerző és időre visszajuttatni. Ezért az apróbb változtatásokért nem érdemes egyeztetni - kis húzás, fazonírozás, pár bekezdés felcserélése és a cikk máris tökéletes. Átírni negyedóra munka - elmagyarázni, hogy mitől lenne jobb, majd várni, hogy visszaérkezzen, újra átnézni, újra egyeztetni akár két-három napba is beletelhet. És erre nincs idő. Tényleg nincs.
Amikor szerkesztő lettem, egy dolgot keményen elhatároztam. Én bizony segíteni fogok a kezdőknek és ha valakinek nem jó egy cikke, akkor nem csak szó nélkül visszadobom, vagy elfelejtem, hanem elmagyarázom, hogyan is kéne jobban csinálnia és mit rontott el. Hamarosan kiderült ám, hogy ezzel bizony kiérdemlem a "gonosz bestia" címkét, mert az emberek nagy része egyáltalán nem akarja, hogy rámutassanak a hibáira. És ha ez mégis megtörténik, az jobban fáj nekik, mint az ha semmi választ nem kapnak.
Hiszen ugyebár írni, fogalmazni mindenki tud - és hogy veszem én a bátorságot, hogy azt mondjam valakinek, hogy a hat oldalas nagy cikke túl hosszú? És miért mondom, hogy ez unalmas, mikor az anyukájának és a riportalanynak is tetszett? És miért nem értem meg, hogy neki azt tanácsolta a szakértő, hogy a cikkbe ne írja bele az adott betegség tüneteit (amiről amúgy az egész cikk szól) mert akkor megijednek majd az olvasók. És miért baj az, ha az internetről vadássza össze a tényeket és épp a kezdőmondatot is? Miért ne lenne az itt is jó és ütős? Miért kell két szakértő, miért nem elég egy? És egyáltalán miért kellene más forrást is megnéznie, és kritikával kezelnie amit neki mondanak? A helyesírásról, a kerek-egész mondatok írásának alapkövetelményéről pedig még nem is beszéltem.
A vége az lett, hogy ifjú titánok tucatjainak sikerült elvennem a kedvét az írástól. Akadt, aki megüzente, hogy többé nem küld semmit, mert nem bírja elviselni a modorom és olyan is akadt, aki egyszerűen csak eltűnt az átírandó cikkel együtt és soha többé nem jelentkezett.
Hogy akkor én dög vagyok-e? Nem tudom. Az azért egy kis reménysugár, hogy volt már, aki azt mondta, hogy szeret velem dolgozni, mert világos, egyenes utasításokat adok és tudom, mit akarok kapni. És mert nagyon szenvedélyesen tudok belemerülni a munkába, és mindent megteszek, hogy a végeredmény tökéletes legyen. És olyan is akadt, aki megköszönte a kritikát és örült neki. (Még akkor is, ha háromszor-négyszer is átírattam vele a cikket...) Én meg annak örülök, hogy a lelkiismeretem tiszta, mert soha nem hazudtam és nem csaptam be senkit egy cikk elkészülése érdekében sem. Igaz, ha jobban belegondolok, akkor ezt Meryl Streep se tette soha "Az ördög Pradát visel" című könyv (film) vérengző főszerkesztőként. Csak nagyon sokat követelt. Igen, azt néha tényleg szoktam. De leginkább magamtól. Még sincs Prada cipőm. A fenébe. Akkor lehet, hogy még mindig az asztal másik oldalán ülök...


1 megjegyzés:

Judit írta...

Kedves Marcsi!
Órák óta ülök itt és olvasgatom a blogodat és nagyon tetszik!
Igazán örülnék neki, ha velem is "dög" lennél és elmondanád a véleményedet az eddigi írásaimról! Biztos sokat tanulhatnék belőle!
Üdv:
Judit

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More