Oldalak

2011. október 8., szombat

Ez a kuki kimaradt!

Nem véletlenül annyira nehéz leadni egy cikket, megválni tőle, lezárni. Hiszen annyira tipikus, hogy az ember a legjobb képeket (adatokat, riportalanyokat) akkor találja meg, amikor a cikk már a nyomdába került. Pedig tényleg minden létező könyvet átlapoztam, hogy megtaláljam a férfiaktokról írott cikkemhez a tökéletes képeket. Lucien Freud festménye mégis kimaradt, pedig nagyon is fontos alkotás!

Azt gondolná az ember, hogy pucér férfiakat találni az elmúlt kétezer év művészetében igazán könnyű dolog - hiszen az aktrajzolás a művészeti képzés része. Lehetetlen megkerülni.
Ám ez nagy tévedés.
Mert pucér pasiból ugyan sok van - de olyan, amelyik mindent, de tényleg mindent megmutat, már jóval kevesebb. Egy lebbenő kendő, egy levél, egy trükkös csípőfordulat és hopp, a lényeg már nem is látható. Márpedig én ehhez a cikkhez igazi "kukis" képeket kerestem. Azt akartam ugyanis kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy míg a nők szeméremtestét minden gond nélkül láthatjuk a múzeumokban - olyan ábrázolásokat jóval ritkábban láthatunk, ahol a férfitest minden titkos területét meg lehetne szemlélni.
Ráadásul, furcsa módon, nézőként se könnyű szembe nézni egy ilyen képpel. Mert ha pici, akkor nevetséges, ha nagy akkor obszcén, nem is beszélve arról, ha harcra készen áll.
Lucien Freudnak persze nem volt gondja azzal, hogy a modelljeit meztelenül lefesse. Aktjai nem csak azért felkavaróak, mert minden szemérem hiányzik belőlük, hanem azért, mert csúnyák. És mégis olyan nyíltan tárják elénk a testüket, mintha nem is épp modellt állnának, hanem otthon, a zárt ajtók mögött feküdnének, a hőségtől, az szextől, a zabálástól kimerülve. Semmi pózolás, nem akarnak jobbnak, többnek látszani - kövér, szétfolyó, öreges testüknél csak a szemük a felkavaróbb, amelyben unalom és mélységes üresség tátong.
A festő, aki amúgy a világ tíz legdrágább kortárs festője között van, és aki újra divatba hozta a realista ábrázolást a sok nonfiguratív festmény után, minden modelljéből kihozza a legrosszabbat. II. Erzsébet királynőről például olyan csúf képet festett, hogy sokak szerint a Towerbe kellett volna vetni érte - pedig a tökéletes eredmény érdekében királynő 70 (!) alkalommal ült neki modellt. Freud ugyanis ragaszkodik a modelljei személyes jelenlétéhez és ez alól még a királynő esetében se tett kivételt. Nem hajlandó fénykép után dolgozni, ragaszkodik hozzá, hogy a modell végig ott legyen vele, míg végül az már teljesen szétunja az agyát is, és akkor, na akkor lesz meg a tökéletes póz, ami mindent elárul róla.
Egyik legdurvább festménysorozatát Leigh Boweryről készítette (ő látható fenn is) a híres angol transzvesztita előadóművész, aki extravagáns öltözködéséről ismer a világ - és akiről Freud négy teljes éven át tucatnyi képet festett, persze csakis meztelenül. Merthogy a kövér, nagytermetű, élveteg férfit Freud szépnek látta, sőt gyönyörűnek. A kopasz fejét, a hurkákat a dereka körül, a lefittyedő izmokat a mellkasán és a hatalmas, oszlopszerű lábait és lefittyedő, vaskos hímvesszőjét. A bőre fakóságát, az öregségi májfoltjait, amelyeket ezeken a képeken semmiféle smink nem takar el.
A kritikusok azt mondják, hogy Freud képei azért felkavaróak, mert a festő tanult valamit pszichoanalitikus dédapjától és bele tud látni a modelljei személyiségébe. Ettől olyan vészjóslóak, kíméletlenül őszinték a képei, és ezért nem tudnak a nézők szabadulni a festmények hatásától. Benne van a modell egész élete és keserűsége. És mindez éles késként vág a nézőkbe, akik hozzászoktak ahhoz, hogy szép, fiatal és tökéletes modelleket lát az újságban, a tévében és a festmények vásznain is. Mindez ugyan tökéletes ellentétben áll a világgal, amely körülvesz minket, de megszoktuk, hogy a művészet hazudik, hízeleg és a világról csalóka képet mutat. Freud képeit nézve sokkoló a gondolat, hogy a rút, az öreg, a kövér is lehet esztétikai norma, egy ilyen kép, egy ilyen test is lehet művészet és horribile dictu, tetszetős, talán még szép is. Valljuk be, amikor ilyen embereket látunk, elfordítjuk a fejünket is, ne kelljen rájuk nézni - ám Freud rákényszerít, hogy megcsodáljuk a taszító, csúf embereket is, piedesztálra emeli őket, és csodálatraméltóvá varázsolja őket képein. És amit eddig ingyen a közelünkben nem akartunk megnézni, most csak elérhetetlenül drágán csodálhatjuk. Merthogy ezek a képek dollármilliókért kelnek el. És ez olyan fricska, amitől a képek még vonzóbbak, szebbek és értékesebbek.

Ha érdekel, hogy milyen milyen férfiaktokat találtam (ezen kívül) és hogy miért is húzódoznak a festők attól, hogy a teljes valójában megmutassák a férfitestet, olvasd el az alábbi cikket, a Nők Lapja Évszakok 2011. őszi lapszámából.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More