Oldalak

2011. október 11., kedd

Soha nem elég


Mármint a terjedelem. Nem tudom más újságírók hogy vannak vele, de én általában annyi anyagot gyűjtök egy cikkhez, amennyiből három másikat is meg lehetne írni. Néha meg is történik, hogy ugyanazt többször kell megírnom. De ilyenkor csak még több adatom lesz és még több olyan anyagom, amit ki kell hagynom.

Az "otthon oktatás" témája például már évek óta kísért. Több olyan családdal találkoztam már, akik úgy döntöttek, hogy kiveszik a gyereket a hivatalos oktatási rendszerből, és amióta az enyémek is iskolások egyre jobban megértem az indokaikat és csodálom a bátorságukat.
Nem valami nagy tömegről beszélünk - ma, Magyarországon párszáz család él ezzel a jogával. Körülbelül annyian vannak, mint az otthon szülők - és hasonló indulatokat is gerjesztenek. A szakemberek jelentős része ugyanis nagyon erősen ellene van a gyerekek otthon oktatásának, de egyre inkább úgy vélem, hogy főleg azért, mert nem ismerik őket. Se azokat az angolszász szakirodalmakat, ahol már feketén-fehéren bebizonyították, hogy az otthon oktatott gyerekek nemhogy hátrányba nem kerülnek a kortársaikkal szemben, hanem kifejezetten jobban teljesítenek.
Igaz, Angliában, Amerikában nagyon máshogy kezeli a rendszer ezeket a családokat. Nemrégiben két angol "homeschoolingoló" angol anyukával beszélgettem, és megdöbbentett, hogy mennyire másként kezelik kinn az otthon oktató családokat, mint itthon. Most különösen naprakész vagyok a témából, mert nemrég adtam le a Nők Lapja Pszichének erről egy anyagot - persze a nemzetközi összehasonlítás helyhiány miatt kimaradt. De muszáj megírnom, mert nagyon tanulságos!
A két rendszer között a legnagyobb különbség, hogy Angliában nincs viszgakötelezettsége a gyereknek. Nem kell félévente-évente egy meglehetősen stresszes vizsgafolyamaton részvennie, amely napokig tart, és bizony sokszor meglehetősen ellenséges, hiszen a magyar iskolák nem támogatják az otthon oktatást. Valljuk be, ennek anyagi okai is vannak, hiszen bár vizsgáztatniuk kell a gyereket - erre az állam nem ad pénzt, hiszen nincsenek ott. Így az iskolának az az érdeke, hogy a gyereket visszatereljék a rendszerbe. Azt meg kudarcnak is éreznék, ha az otthon oktatott gyerek jobban szerepelne, hiszen akkor ez azt jelentené, hogy a szakképzetlen szülő eredményesebben tudott tanítani, mint a profi tanár, és ez aztán tényleg a világ vége.
Tehát Angliában nincs vizsga, se év végén, se kétévente, se akkor, ha a család mégis úgy dönt, hogy a gyereket suliba adná. Hiszen tankötelezettség van - nem iskolakötelezettség. Tehát egy 10 éves gyerek minden bizonyítvány nélkül az ötödikbe kerül, ami valljuk be logikus is, hiszen béna dolog lenne ezt valami tudáshoz kötni, mert akkor se rakhatják a harmadikosok közé - de a hetedikesekhez se.
Azért is felesleges az osztályzóvizsga, mert mondjuk egy elsős, alig 7 éves kiskölyök simán megkukulhat attól, ha hirtelen vadidegenek előtt kell számot adni a tudásáról. És az angol iskolarendszerben nagyon komolyan veszik, hogy nem szabad felesleges stressznek kitenni a gyereket. Mert nincs értelme. De valljuk be, az osztályzóvizsga a szülőnek is komoly stressz. Hiszen őt is vizsgáztatják. Pedig ennek se sok értelme van, hiszen ha egy külső zsinórmértékhez kell folyamatosan alkalmazkodni (mondjuk hogy év végére fejezzék be a könyvet) az éppen az otthon oktatás lényegét öli meg, a gyerek egyéni képességeihez való alkalmazkodást. Ráadásul ha az életnek tanulunk, akkor miért kell feladatlapokra, típusfeladatokra és egyéb csak iskolai szinten használható képességek megtanítására pazarolni az időt.
A két angol anyuka, egyike már 15 éve oktat otthon, a legkisebb gyereke 5 éves, a legnagyobb 21, utóbbi egyetemre jár, és először az érettségi miatt ment vizsgázni a hivatalos iskolába. Addig semmiféle kapcsolata nem volt velük. Nagyon jó jegyei lettek - de abban a művészeti iskolában, ahová jelentkezett, sokkal többet számítottak a számítógépes grafikái, amelyek sokkal jobban voltak, mint a kortársaié - hiszen sokkal több ideje volt rá otthon. Ez is bizonyítja amúgy amit a legtöbb szakirodalom kiemel - az otthon oktatott gyerekek kifejezetten sikeresek, jó tanulók és nagyon jól megállják a helyüket az életben. Hogy csak egy példát mondjak, a svéd oktatási minisztert 14 éves koráig az anyukája tanította és csak középiskolás korában ült be először az iskolapadba. És mint látszik, ez nem volt akadálya a karrierjének. Igaz, abban az országban sem nézik rossz szemmel azt, aki otthon oktat.
Ez a másik nagy különbség, amit találtam. Hogy Angliában kifejezetten támogatják ezt az oktatási formát. Mindkét anyuka azt mesélte, hogy nagyon sok segítséget kapnak - ha szükségük van rá. De nem kényszerítenek rájuk semmit. Mindketten tagjai a városban működő otthon oktató szövetségnek (ilyen Magyarországon nincs), és rendszeresen csinálnak közös tanulmányi kirándulásokat, programokat. Legutóbb például az egyik helyi parkban kértek fel egy előadót, hogy a gombák életéről beszéljen a csemetéiknek. De járnak együtt múzeumba, koncertekre, kézműveskedni - a gyerekek jól ismerik egymást, jó barátok, nem igaz, hogy el lennének szigetelve. (Ami amúgy a legtöbb pszichológus ellenérve, ha felmerül az otthon oktatás, feledve, hogy a múlt század elejéig csak elvétve léteztek iskolák, és szinte minden gyerek otthon, a szüleitől, vagy házitanítóktól kapta meg a szükséges tudásmennyiséget. És természetesen nekik is voltak barátaik, és a családban is képesek voltak szocializálódni, még egy kis tanyán, messze a várostól is...)
A családoknak amúgy nem kell egy hivatalos iskolához tartozniuk, de ha akarják, akkor megtehetik. Ha például bárhol elakadnak, akkor a körzeti iskola akár havonta küld hozzájuk külön oktatót, aki segít megoldani a gondot, elmagyarázni a tananyagot. Ha kérik, arra is van lehetőség, hogy évente 1-2 alkalommal megnézze valaki, hogy a gyerek jól fejlődik-e tudásilag. De ha nem kérik, akkor ez nem kötelező. Ez ugyanis nem a gyereket vagy a szülőt ellenőrzi - hanem segíteni akar. Ha nincs rá szükség, nem erőltetik rá.
Mondjuk ameddig ezt mesélték az anyukák, nekem csak kerekedett a szemem, mert mindez annyira nagyon-nagyon más, mint a magyar poroszosan számonkérős rendszer, hogy szinte felfoghatatlan. És persze én is feltettem a logikus magyar kérdéseket - és mi van, ha a szülő nem tanítja a gyereket? Mi van, ha egyszerűen annyira szar szülő, hogy még a suliba vinni is lusta a gyerekét, és azért akarja otthon tartani? Az anyukák szerint azonban ilyen nem nagyon van - hiszen az otthon oktató szülők általában sokkal elhivatottabbak a gyerekük képzését illetően, és hát amúgy is minden szülő jót akar a gyereknek. Persze ők is hallottak már olyanról, aki elhanyagolja a gyereket - de ez nem iskola-vagy otthon oktatás függő. És hát a töredék minoritás miatt miért kellene a sok-sok szorgalmasan otthon oktató családot vizsgával büntetni?
És hogy akkor honnan tudja, hogy a gyerek jól halad? Mert rengeteg könyve van, nem csak tankönyvek, de speciálisan az otthon oktatásra írt segítő irodalmak is. És mert nagyon sokat készülnek mindketten arra, hogy a gyerek kíváncsiságát kielégítsék. Merthogy az a gyerek, akit otthon oktatnak, az nem unatkozik, hiszen a gyerek természetes állapota a tudásvágy, amit sokkal szabadabban lehet kielégíteni otthon, egyedileg, mint ha egyforma keretek közé préselik és 45 percekre osztják fel az életét, amelynek nagy részét hátratett kézzel kell ülnie.

Hát ezek a dolgok maradtak ki az otthon oktatásról szóló cikkemből, ami az októberi Nők Lapja Pszichében jelent meg.

A cikket ezen a linken lehet elolvasni, de én már 2007-ben is írtam egy otthon tanulós családról 2007 szeptemberében a Reader's Digestbe. Alant ezt lehet olvasni. És további tanácsokat arról, mi mindent tehetünk még, hogy kihozzuk a gyerekünkből a maximumot.





6 megjegyzés:

zsuzsi írta...

na ezert fogsz kapni hideget-meleget :)

Fodor Marcsi írta...

Alig várom!!! :-)))
Ezek ugyanis azért tények maradnak, és a statisztikák azt mutatják, hogy a rendszer így is működik, a gyerekek fejlődnek, okosodnak. A szülőnek törvényadta joga van hozzá, hogy kiválassza, hogyan és miként óhajtja a gyerekét nevelni, amennyiben az nem ütközik a gyerek érdekeibe. Ez pedig nem ütközik. Minden angol-amerikai felmérés ezt bizonyítja. Szóval szerintem arról nincs érelme vitatkozni, hogy jó vagy sem az otthon oktatás. Az más kérdés, hogy a hivatal milyen szinten akar beleavatkozni az életünkbe. És hogy mi ezt hagyjuk-e...

zsuzsi írta...

Te talan majdnem mindenki masnal jobban tudod, ez a gyakorlatban mivel jar, maig a hideg raz a vizsgazos cikkedtol :(
Milyen oriasi jelentoseg szoval alaztak az angolul talan meg a tanarnal is mar jobban tudo kislanyt, bibe vagy mi volt???

SKR írta...

Érdekelne az Angliai összehasonlító vizsgálat eredménye, honnan érhető az el?

N.Zsuzsi írta...

Én is tudtam volna a témáról még beszélni neked :)
annyi jó példa van szerte a világban, ami megerősíti az oo létjogosultságát.
pl. Franciaországban az egyetemen(!) is elismertethetsz informális tudást.
és örülök, hogy belefért még a mostani számba.

egy anya írta...

Marcsi, nagyon jó a cikk! Végre volt egy lépés előre!
Sajnos sokan úgy gondolkodnak, hogy inkább ne legyenek szervezetek az oo mögött, mert bizony rizikós kilépni a nyilvánosság elé. Még a végén hasonló boszorkányüldözés lesz ebből is, mint az otthonszülésből.
Volt, aki megkérdezte tőlem, hogy ha otthon tanítom őket, akkor otthon is szültem? És valóban, a két dolog gyökere valahol közös....

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More