Oldalak

2012. június 14., csütörtök

Ó, drágám, hogyan gyógyítsalak?





A téma az utcán hever - mondják a profik. De ha az újságíró édesanya, akkor a téma inkább az ágyban fog heverni. Méghozzá betegen. És szinte biztos, hogy lapzárta előtt, amikor aztán betegségre nincs idő.

Persze minden gyerek másként beteg. Ha Borsika beteg, akkor nincs nagy baj. Mellett elég jól lehet dolgozni, mert amint felmegy a láza átmegy mormota üzemmódba és egész nap alszik. Nála csak arra kell odafigyelni, nehogy túlaludja magát és elfelejtsen mondjuk inni.
De ha Bíborkám lesz beteg, akkor nincs esélye a munkának, ő ugyanis kifejezetten nehezen kezelhető beteg. Nyűgös, sírós és egy pillanatra nem lehet magára hagyni. Nem elég, hogy nappal nem alszik, de ha beteg, akkor éjjel is óránként ébred még most, tízévesen is.Ilyenkor állandóan arról panaszkodik, hogy minden túl hangos. Még az éjszakai csöndben is. A paplan surrogása a tesója békés szuszogása, a ketyegő óra. Aztán mutatja a kezeit, hogy az ujjai nagyon törékenyek és ezt képtelen elviselni. Amikor először panaszkodott erről, teljesen kétségbe estem. Fogalmam sem volt, mit lehet ilyenkor tenni. Hát hogyan halkítsam le a világot? És mit kezdjek az ujjaival? Szegénykém csak állt ott a láztól remegő kis testével és azt akarta, hogy oldjam meg a helyzetet. Most, azonnal.
Persze megoldottam. Az ember mindig megoldja, csak amikor még kezdő anya, akkor ezt nehéz elhinni.
Ma már megvan a kulcs hozzá, hogyan kell ápolni és ez bizony nagy könnyebbség. Ha beteg, akkor mellette kell aludni a földön és az első nyögésre felpattanni. Nem kell más gyógyszer, csak az ölelés, anya és persze mese. Mindegy miről szól, bármi lehet ami csak hajnal kettőkor eszembe jut, de mivel ilyenkor az én agyam is korlátozott működésű, a legiobb, ha arról beszélek, milyen volt, amikor kicsi volt. Nem kell bonyolult és új történet, csak egy kis megnyugtató duruzsolás olyan csacskaságokról, hogyan fésültem, mennyit jártunk az állatkertbe, milyen cipője volt és meggyőzni, hogy általában, az élet az jó. Jó szorosan hozzábújok és ettől lejjebb megy a láza, megnyugszik és szép lassan újra elalszik. Hogy aztán egy óra múlva ébredjen, és újra és újra. Egy kicsit mindig jobb és másnapra a legtöbb gyerekbetegség szépen elmúlik.
Antibiotikumot ritkán kapnak, lázcsillapító se gyakran kell. A gyerekek nagyon jól és gyorsan tudnak gyógyszer nélküli is gyógyulni, csak amikor az ember gyerekei kicsik és törékenyek akkor ez olyan hihetetlen. Ha ilyenkor azzal küldi haza az orvos, hogy nincs semmi teendő, ágynyugalom és meleg tea, akkor az ember becsapva érzi magát. Betegségre gyógyszer kell. Ez így működik. Sokkal megnyugtatóbb, ha az ember egy rakás recepttel a kezében lép ki a rendelő ajtaján, egy vagyont költ a patikában, majd napi 6-8-10 alkalommal adagolja a gyógyszereket. Akkor azt érzi, hogy a világ rendben van: az ember megteszi, amit kell és a gyerek meggyógyul.
De a nyugalom csak addig tart, ameddig el nem olvassa az ember a mellékhatásokat. És a különböző cikkeket arról, hogy milyen súlyos következménye lehetnek már egyetlen adag lázcsillapítónak is. Vagy hogy milyen könnyű túladagolni a paracetamolt, amit minden betegség esetén azonnal lökünk a gyerekbe, mert láz és fájdalomcsillapító. Elég egyetlen kanalat elnézni, pár apró millilitert és akár végzetes vese és májkárosodás lehet a végeredmény. A biztonságosnak gondolt szerek sokkal komolyabb bajt okozhatnak, mint maga az eredet takonykór, ami ellen védeni akartuk a gyereket.
Akkor arról nem is beszélve, hogy a legtöbb szülő még mindig frászt kap, ha a gyerek belázasodik, és attól fél, hogy kisül a gyerek agyában a fehérje (ez mondjuk állati nagy baromság, de sokszor hallom) lázgörcsöt kap (ez alkat kérdése, nem láz magasságé, ráadásul általában a csillapítás után következik be amikor lefelé megy a láz, szóval nem lehet megelőzni) és a mai napig sokan gondosan betakarják a lázas gyereket, had izzadja ki a betegséget, noha a melegítés emeli a lázat és az izzadás nem gyógyít.
Tény ami tény, millió tévhit él az emberek agyában a gyerekbetegségekről - ezért rohannak az embere lázas gyerekkel az ügyeletre, és csodálkoznak azon, hogy nem veszik előre őket, várniuk kell 1-2 órát. A láz ugyanis egyáltalán nem veszélyes állapot, hanem a gyógyulás segítője. És nagyon-nagyon sokan megsértődnek az orvosra, ha az nem ad semmit, mert eszméletlen nehéz megbízni a gyerek öngyógyító képességében és tehetetlenül, eszköztelenül nézni, amint harcol.
Nem, nem vagyok orvos, és nem is ezért osztom az észt. Tudom, hogy ügyeletre bizony menni kell, és hogy százszor jobb hiába menni, mint egyszer elnézni valamit. És hogy az antibiotikum életet menthet. De azt is tudom, hogy nem kell mindig, és azt is, hogy régen rossz, amikor a szülőnek kell ebben döntenie. De azt igenis felháborítónak tartom, hogy ügyeletről még soha nem tudtam úgy eljönni, hogy ne legyen a kezemben egy antibiotikum a biztonság kedvéért, és ha várok még 12 órát és megmutatom a háziorvosunknak is a gyereket, akkor ő 10 esetből 9-szer közli, hogy ez bizony vírus és nem kell rá antibiotikum, mert nem használ. Sőt, inkább kicsit árt, mert gyengíti a gyerek természetes védekezőképességét.
Nem értem, hogyan kaphatok 24 óra alatt két teljesen különböző diagnózist, hiszen elvileg a protokoll ugyanaz, a betegség is, és az orvosok képzése is.
Ha az ember párszor szembesül ezzel az ellentéttel, akkor elkezd gondolkodni és önálló döntéseket hozni. Például kérdéseket mer feltenni a dokiknak, amit azok amúgy nem szoktak szeretni és kifejezetten utálják a gugli által kiokosított anyukákat, akik azt hiszik, hogy jobban tudják. Ezt mondjuk megértem.
De azt gondolni, hogy az orvostudománynak mindenre biztos válasza van, nagy önhittség és butaság. Ez is egy változó tudomány, ahol évről évre újabb felfedezések vannak. Lehet 20-30 évvel ezelőtti eredmények alapján is gyógyítani - de bizony vannak már modernebb álláspontok is. És ez a gyógyszerezés kérdés épp ilyen.
Nekem a homeopátia segített abban, hogy megtanuljam elfogadni, hogy mennyire keveset tudok tenni és a doktornénink türelme, aki tényleg gyakran nem adott semmit - csak pár bogyót. Mondjuk azok gyakran állati hatékonyak voltak. Megtörtént, hogy kihívtam az orvost a két napja lázas, vinnyogó gyerekhez, aki az ágyból sem akart kiszállni. Megjött a doktor néni, adott egy bogyót és láss csodás - a gyerek tíz perc múlva felült és enni kért. A szkeptikus barátnőm szerint nem a bogyó a oka - csak az, hogy én megnyugodtam az orvost látva, és ezt a gyerek is elhitte. Lehet. Nem tudom. Tény, hogy sokáig nagy homeopátia rajongó voltam, rengeteg könyvvel és gyógyszeresfiolával a polcon.Aztán ahogy a gyerekek nőttek és lettek egyre nagyobbak, valahogy elfelejtődött a homeopátia mágiája. Ha mostanában betegek, akkor már se hagyományos, se alternatív szerekhez nem nyúlok. Melléjük ülök, szeretgetem őket és úgy általában ott vagyok, amikor kell. És láss csodás, ez is használ.
Egy dolog nem változott csak - valahogy ilyenkor mindig lapzárta van. Időzíteni ma is tudnak. Csak én fejlődtem egy kicsit és hagyok egyre kevesebb dolgot az utolsó percre. És ha mégis, akkor már tudom, hogy 1-2 nap csúszás általában még belefér, emiatt nem kell kétségbe esnem.

Fel kell-e szúrni vagy sem, ez a fülészet legvitatottabb kérdése. Magyarországon általában szúrnak - külföldön egyre kevésbé. Az adatok azt mutatják, hogy a végeredmény ugyanaz. A gyerekek így is, úgy is meggyógyulnak. Amikor a Kismama magazin 2007-ben felkért, hogy írjak egy cikket arról, hogy nem kell mindig szúrni, vért izzadtam, mire találtam egy olyan fülészt, aki hajlandó volt kiállni a nemszúrásos kezelés mellett. Egy igazán izgalmas cikk született a vele való beszélgetésből, ami arról szól, hogy a betegségeknek oka van, és nem mindig a kórt kell gyógyítani, lehet, hogy inkább a lélekben van a gond, és ameddig az nincs rendben, addig nem lesz egészséges a gyerek, a betegség minden kezelés ellenére vissza fog térni.
A cikk novemberi megjelenése után rengeteg emilt és levelet kaptunk, ahol a doktornő elérhetőségét kérték. A rendelőjében pedig hirtelen többszörösére duzzadt a betegek száma. Mindenki őt akarta és nem véletlenül. A felszúrást ugyanis senki nem szereti - és ha ki lehet kerülni, miért is ne tegyünk meg érte mindent? Persze azon a télen az én lányom füle is gyakran megfájdult és mi is gyakori vendégek lettünk az Örs vezért teri gyerekfülészeten. De sokkal nyugodtabban mentünk oda, mint bármely más fülészetre, mert tudtam, itt nem fogják bántani. Pár bogyót kapunk és már mehetünk is haza lábadozni. Soha, egy pillanatra nem bántam meg, hogy eltértem a hagyományos, akadémikus fülészet kezelési módszerétől, és a gyerekeim 2-3 fülfájós este után kinőtték ezt a korszakot is.
A doktornővel a mandulaműtétről is készült egy interjú!







2012. június 12., kedd

MIért nem tüsszent a királynő?


II. Erzsébet hatvan éve ül Anglia trónján, de rengeteg rejtély van a mai napig körülötte. Hogy lehet az például, hogy hatvan év alatt egyszer sem tüsszentett nyilvános helyen? Miért nem láttuk még soha pattanásos orral, vagy fénylő arcbőrrel? És miért nem borzolja fel a haját még a helikopter rotorja sem? A Diamond Jubilee alkalmából néhány titokra most fény derült.

Hatvan év alatt több mint száz országot látogatott már végig, és kihívások százaival küzdött meg elegánsan. Mindig mosolyog, mindig kedves - és különös módon soha nem izzad meg ebben a nem is olyan könnyű munkában. Olyan erős, mint egy igásló, mondják büszkén az angolok, ám a híres angol hidegvéren, kitartáson és elegancián kívül van pár olyan trükkje még az öreglánynak, ami hozzásegíti a kifogástalan királynői megjelenéshez.
A titok nyitja természetesen a pontos tervezés -  titkársága sok-sok hónappal korábban megkap minden szükséges információt, a várható időjárástól kezdve a menüig. Utóbbit a királynő személyesen nézi át és engedélyezi - a helyi érdekességeket például rendszeresen kihúzza, mert nem szeret kisérletezni, és szíve mélyén inkább az egyszerű fogásokat kedveli. Az is szempont persze, hogy neki aztán extra kínos lenne, ha gyomorrontást kapna és le kéne mondania a szorosra tervezett programját. Betegség soha nincs betervezve, így az ételmérgezést megelőzendő a kagyló, a rák, és a homár kizárva. Természetesen a leggondosabb tervezésbe is csúszhat hiba, így fordulhatott elő, hogy 1985-ben Belizén egy helyi specialitást kínáltak neki, aminek a neve gibnut. A királynő nagyot nézett, amikor hirtelen előkerült ez a fogás, de udvariasságból evett néhány falatot, és csak utólag tudta meg, hogy sült patkányt falazotott.
Egy évvel később azonban Kínában kifejezetten dühös lett, amiért senki nem figyelmeztette rá, hogy itt bizony pálcikával kéne ennie, ugyanis korábban soha nem tanulta és nem szeret semmiben ügyetlenkedni. Ám attól nem fél, ha le kell ereszkednie, akár a szó szoros értelmében, ezért például Marokkóban nem volt ellenére, hogy helyi szokásoknak megfelelően a király mellé üljön a padlóra és kézzel egye meg a vacsorát.
Ételben ugyan puritán, de van azért néhány celebekhez illő dilije. Az egyik a Malvern ásványvíz, amelynek szénsavmentes változatát fogyasztja nagy tételben, és szó szerint elvonási tünetektől szenved, ha valamiért nem jut hozzá.Ha azonban tea kerül az asztalra, esküszik az Earl Grey-re, annak is a Twinings által készített verziójára - amit a cég kizárólag neki készít.
Tökéletes külsejének több apró titka van - az egyik egy olyan alapozó (titkos összetevőkből) amely megakadályozza, hogy kifényesedjen az arca, így egy egész napos utazás után is frissnek és üdének tűnik, minden zsírfény és izzadságfolt nélkül. A haja pedig azért olyan makulátlan, mert brutálisan kemény egy folyékony lakktól, amelyek királyi körökben csak úgy emlegetnek, hogy folyékony beton. A kalapját több tucatnyi tű tartja biztonságosan a helyén, ezért soha nem veszi le nyilvános helyen, csak amikor már egy privát szobában van, távol a kameráktól. A szoknyája pedig azért nem lebben fel illetlen módon, mert apró ólomdarabkák vannak az aljába varrva.
Persze ez még nem elég a tökéletességhez, hiszen balesetek mindig történhetnek - ám hogy ne kellnej szégyenben maradnia, mindenből kettő darabot tart magánál, így ha bármi folt esik rajta, azonnal át tud öltözni. A kesztyű az ő szakmájában elengedhetetlen, hiszen naponta többszáz emberrel kell kezet fognia - ha mindez a kosz, izzadság, baci átkerülne rá, estére fekete lenne a keze - így viszont csak kesztyűt kell időnként cserélnie, és voilá, máris újra tökéletes.
Ahhoz, hogy minden olajozottan menjen, brutálisan sok cuccot visz magával - hoszabb utakra akár négy tonnányit is, ami ne feledjük, négyezer kilogramm! Ebben olyan elengedhetetlenül szükséges holmik is vannak, mint hatvan fiola homeopátiás szer, amely nélkül soha sehová nem megy. A királynő ugyanis nagy rajongója az alternatív gyógyászatnak és még szeretett kutyáit is ezzel kúrálja, ha megbetegszenek. De vannak azonban alkalmak, amikor biztosra kell mennie. Ha sokáig a szabadban kell lennie, és épp virágzik valami, vagy csak magas a pollenkoncentráció, nagy dózisú antihisztamint vesz be megelőzésképp, az ugyanis királynőhöz nagyon nem illő lenne, ha rátörne egy tüsszentőroham.
Retikül mindig van a kezében - de csak az illem kedvéért. A kis táskában mindössze egy zsebkendő, egy rúzs, egy pici tükör és a napi programjának leírása található. Az igazi komolyabb neszeszert az egyik udvarhölgy viszi utána, a legendás "barna táskában." Ebben viszont szó szerint minden van, amire útközben szüksége lehet - többek között pótharisnya, pótkesztyű, egy speciális édesítőszer, amit a kávéjába tesz és egy levendulával átitatott frissítőkendőcske, ha nagy a hőség.
És hogy mi az, amit a négytonnás úti csomagban biztosan nem találunk? Például saját WC ülőke. Ez csak Károly herceg bőröndjében található, aki a bennfentesek szerint saját fehér, bőrrel bevont ülőkéje nélkül soha nem indul el hosszabb útra.

Ha már rejtvények, akkor íme egy igazi koronás főkhöz illő darab, egyenesen a Daily Mailből. Minden rejtvény megfejtése csak pár percig tart, de mindegyiknek más szabálya van, és nem kell mindegyikhez angolul tudni!


ANGOLTUDÁST IGÉNYLŐ REJTVÉNYEK:

Szókerék: A korona tetején lévő alma melletti két kerékben például szavakat kell találni. Minden szónak tartalmaznia kell a kerékagyban lévő betűt - és még legalább három másikat a kerékről. Minden betűt csak egyszer lehet felhasználni. Mindkét kerékben van amúgy 1-1 kilenc betűs angol szó is. Ezek megtalálásához két kulcsot is adnak. Az első: A boldogságra utal, egy olyan hangra, amit nagyon boldogan ejtünk csak ki. A második Olajat felhasználni csendben Tingwallban. (Nekem ezek ugyan nem segítenek, de hátha másnak igen...)

Színező: A korona alatti sok-sok színes kockából álló rejtvény egészen más. Először be kell színezni az összes barackszínű kockát. Ekkor talán már látható lesz pár betű - ezután ki kell választani egy másik színt és azt is beszínezni feketére, a maradék minta kiad egy ötbetűs szót.Kis segítség, a negyedik betű egy W...

Csonka négyzet: A korona bal oldalán található egy sarkok nélküli négyzet, különböző betűkkel és kilenc üres kockával. Ebbe kell beleírni a SOVEREIGN szót úgy, hogy kijöjjön hat ötbetűs szó vízszintesen és felülről lefelé.

Méhkaptár: Az egyes szavak megoldását az óramutató járásával megegyezően kell a szám köré írni. Az elsőnél megadják a kezdőbetűt, a többinél ki kell találni, honnan indul a megfejtés. Segítség: 1. Killing, 2. Grooved, 3. Dissuades, 4. Uncover, 5. Second, 6. Threefold, 7. Package, 8. Crib, 9. Pass, 10. Extras, 11. Calm, 12. Go back on


ANGOLTUDÁST NEM IGÉNYLŐ REJTVÉNYEK: 

Összeadós: A korona bal oldalán, van egy négyzet tele számokkal és egy kis füllel a tetején, amiben a 14-es szám van. Az üres kockákba 1-től 9-ig kell írni a számokat. A vízszintes sorban a számok összege az utolsó kockában található szám legyen. Függőlegesen szintén össze kell adni őket, az eredmény a legalsó sorban található szám legyen. De van még egy trükk - keresztben is össze kell adni a számokat, fentről lefelé, az eredmény pedug szintén ott van, a kis csücsökben: 14.

Számpiramis: Szintén a korona bal oldalán van egy kis piramis, kicsi korongokból. A szabály egyszerű: minden szám az alatta lévő kettőnek az összege. A kérdés: milyen szám van a csúcson?

Mini Fit: A korona bal oldalán alul van egy hagyományos keresztrejtvényre hasonlító 4X4-es kocka, benne egy betűvel: P. Azt kell kitalálni, hogy az alábbi szavak közül melyiket nem lehet beleírni: ASTI, GRIP, PAIR, RASP, STIR

Számkirakó: A jobb oldalon, a szókerék mellett van egy hagyományos keresztrejtvényhez hasonlító négyzet, benne egy számmal: 9. Azt kell kitalálni, hogy az alábbi számok közül melyik nem kerülhet bele: 609, 670, 697, 709, 796

Izoláló: Rajzolj falakat ebbe a négyzetbe - néhányat már előre berajzoltak. Mindegyik kicsi szobában kell lennie két pöttynek, nem többnek. Ahol x van a vonal végén, onnan legalább két falnak kell kiindulnia. Összesen öt szobának kell végül lennie, és a területük a négyzet alatti táblázatban van megadva.

Kenken: Minden sorba és oszlopba1-től 4-ig kell számokat beírni, de ismétlés nélkül. A ketrecben (vastag vonallal elkerített területben) a beírt számoknak igazzá kell tenniük a matematikai műveleteket. A szám az eredményt jelenti, a jel pedig azt a műveletet, amit ehhez fel kell használni. A sorrend nem számít. Az egyedül álló kockákba azt a számot kell beírni, ami már ott van.

Mini Sudoku: Minden sorban és oszlopban 1-6-ig szerepelnek a számok, és minden apróbb kockában is.  


Szeretem a keresztrejtvényeket, izgalmasnak találom, hogy szinte havonta kijön egy újfajta, ami aztán izgalomban tartja az egész világot pár hónapig. Van, ami gyorsan lecseng, mások, mint mondjuk a Sudoku, az egész világot meghódítják. Izgalmas, változó világ ez is - saját történelemmel. Amikor a Readers's Digest 1998-ban felkért rá, hogy írjak egy cikket a keresztrejtvények történetéről, napokat töltöttem a könyvtárban, és számtalan könyvet átnyálaztam, hogy megtaláljam azokat az izgalmas adatokat, amelyek legalább annyira izgalomba hozzák majd az olvasót, mint egy jó keresztrejtvény. Akkor azt gondoltam, hogy sok új már nem jöhet. Pedig az elmúlt években a keresztrejtvény nagyobb őrület lett, mint valaha. Egyszerűen minden ember imád játszani, és rejtélyeket bogozni. És nincs ennél jobb és gyorsabb, mint egy jó feladat a reggeli kávé mellé. 

Ez a cikk a Reader's Digest 1998. decemberi számában jelent meg. Olyan régen, hogy még nem is voltam Marcsi, egyszerűen csak Mária. És hogyan és mért változtattam a nevemen? Ezzel a történettel még adós vagyok, de ígérem, majd jön!
 






Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More